Na hát megint itt. A helyesírási hibákért előre elnézést kérek,mert nem nagyon figyelem a monitort, miközben írok. Ennek pedig az az oka, hogy megint úton vagyok a nagy Budapöstre, hiszen újra kezdődik a suli, 4. félév powa'. Kirobbanó örömmel fogadtam ezt az eseményt, legalább annyira hiányzott, mint  ahogy az ember seggébe egy rajzszög. Régen írtam már, tudom, annak ellenére, hogy gyakran akartam januárban. Most mondhatnám, hogy itthon voltam, lényegében nem történt semmi, de azért mégis voltak események. Nem is tudom hol kezdjem, ha emlékezetem nem csal, 19-én posztoltam utoljára. Nem tudom már, mi volt benne és mi nem, de először egy unalmasabb témával kezdenék, ugyanis a Pugról lejárt a műszaki, hegesztenivaló meg lett volna rajta bőven, így inkább autóvásárlásra adtuk a fejünket.
--------------
(akinek nem keltette fel a figyelmét a téma, a következő --- jeltől folytathatja az olvasást :D ) Daewoo-tól kezdve Fiat-on át mindent néztünk a neten, egy fullos Rover-t meg már elvittek, mielőtt felhívtam volna , szóval tudtam, hogy nem nagyon szabad halogatni a dolgokat.Itt jött az első probléma, mert az édesapáék által kívánt autókból nagyon kevés van. Ez pedig a második probléma, a kívánt autó. Ennek a receptje ugyanis a következőképp alakul: legyen fiatal, ne fogyasszon lehetőleg semmit, vagyis nagyon keveset, legyen viszonylag jól felszerelt, de ne legyen túlbonyolítva, szóval legyen nagyon megbízható is, és persze kényelmes, hogy hosszú utakra is el tudjunk menni vele. Ja, és a legfontosabb, legyen minél olcsóbb. Így jutottunk el oda, hogy benzingázos Daewoo Nubira, motorhibás Renault Thalia dCi,Citroen Saxo,Skoda Felicia 1.9D kombi, nem is kell mondanom, maga volt a pokol számomra. Aztán kezembe vettem az irányítást, a legjobb lenne valami francia, mert az a hiedelmek miatt olcsó, de sokkal kényelmesebb mint egy német vagy egy japán gép, és a régebbi, HDI előtti dízelekről sem hallottam még rémtörténeteket.Peugeot 406 kilőve, túl drágák, és öregek is, Renault Laguna I-es szintén drága, a 2.2-es dízel meg nem valami nagy erőművész, így jutottunk el a Citroen Xantiához. A modellfrissített változatnak tetszett a formája, tetszett, hogy Citró, hidrós futómű meg minden kis egyedi megoldás, úgyhogy ráálltam a típusra. Itt keleten nincs szinte semmi, csak Dunántúl+ Pest... így hát irány Budapest, egy vasárnapi napon feljöttünk, 1.9 TD Xanti, szép ezüstmetál, tulajnak nincs pénze, ezért akarja sürgősen eladni. Ebben a színben nagyon ütős, meg jól felszerelt is volt, de mint kiderült, egy évig taxi volt, kicsit le volt lakva, festékhibák, B oszlopon látszott, hogy törték, és még a motorja sem indult be. Hát köszcsi, ezért megérte feljönni, hogy még egy kört se tudjunk menni vele. Ezután már nagyon nehéz volt rávenni édesapát, hogy még egyszer felmenjünk. Találtunk egy másik Citrót, szintén Pesten, szintén ezüst Xantia. Norvégiában dolgozó tulaj, félévente járt vele haza, karbantartott, klíma,minden. Kívülről nincs rajta nagy hiba, nem üti meg a szemem semmi, viszont belül annál inkább. Foltos, kopott huzatok, a könyöklőn szanaszét szakadva a bőr, ajtókárpit kezd felválni, enyhe fagyállószag, azért menjünk vele egy kört. Nyilván nem hibátlan, ennyi pénzért nem is várja az ember. Próbakör után motorháztető fel, nézzük a motorteret. vízcső kőkemény, lehet akár kezdődő gátrepedés is, tűzfalnál folyik a radiátor csöve,  pedig látszik rajta a javítás nyoma, köszönjük szépen, még átgondoljuk. Utolsó mentségként Veresegyházon volt egy 2.1-es dízel, kértem édesapát nézzük már meg. Ezt már az első alkalommal is meg akartuk nézni, de nem értük el a tulajt, mint kiderült, Ausztriában síelt az úriember. Most viszont sikerült elérni, ahogy mentünk az utcán, már láttuk, hogy ott áll a ház előtt, mellette egy 9-3 Aero. Köszönés, bemutatkozás, körbenéztük, indíthatjuk? Hideg volt a motor, hallatszott is rajta, kormánylufi KO,  valami hungarocell van a helyén, de a multikormány vissza van téve. Az előző kettőhöz képest ég és föld, szépen nézett ki kívül belül, bár igaz, már szürkült, amikor néztük. Mentün kegy próbakört, szépen szalad, futóműve nem ráz, tehát nagy gond nem lehet vele. Óra szerint 233ezer km, de ki tudja, mennyi van abban. Kis alku, ennyiért már elvitték volna, jött a válasz. Rendben, tetszik, még hazamegyünk, átbeszéljük a családdal. Így indultunk el, és az utca végén elhangzott a kérdésem: "Vissza fogunk mi jönni ezért?" Tudtam, ha most hazamegyünk, akkor nem lesz semmi.Tanakodás, felhívtuk Tibi bácsiékat, ők a BX miatt érintettek a Citroen dolgokban, riasztó dolgokat nem mondtak, ahogy hallottam. Telefon a tulajnak, még a városban vagyunk, ennyiért elvinnénk. Jólvan, vigyék, jött a válasz, belül hatalmas vigyor, igen, 2,1-es Xantia! Megírtuk az adásvételit, indulunk haza, kútnál tankolás, én vittem a Renault-ot. Mondtam édesapának, hogy majd a pálya vége felé kicsit ideadhatja, onnan már hazavezetem. Erre épphogy felmentünk az autópályára, már áll meg a kútnál, matricát vesz,és odajön hozzám, hogy itt van, hozzad, te beszéltél rá. Na szóval így került hozzánk ISWán, a sötétzöld király :D A kis Pugot feltettük a netre, egy nevetséges összegért meghirdettük, és már úgy látszik, el is kelt. Egy nő venné meg, aki összecsukta a zastava-ját, és kéne neki sürgősen egy másik.Szegény Pugot sajnálom, csak ez volt az első autó, nagyon sok szép emlékem fűződik hozzá, és ha lenne pénzem, megcsinálnám veteránnak. De sajnos nincs. Ennyi kocsit viszont nem tudunk fenntartani.Remélem jó kezekben lesz, és legalább úgy fognak vele bánni, ahogy mi tettük.
-------------
Most, hogy itthon voltam, jártam zenekarra rendesen, és egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy Diára még gondolni sem érdemes. Próbálok nem ránézni próbákon, bár bevallom, nem könnyű. De mielőtt bárki félreértene, nem, egyáltalán nem vagyok szerelmes meg semmi ilyesmi, csak régen olyan jó volt vele beszélgetni, meg elszórakozni, meg minden, de úgy látszik, mára már csak egy ember vagyok neki a sok közül. És azért ez nem jó érzés. Ugyanígy vagyok Ákossal kapcsolatban is, ha én keresem, akkor beszélünk, de magától semmi. És tudom, egyrészt én vagyok a hibás,  mert kereshetném gyakrabban is, vagy nemtudom, de ebben a januári itthonlétben sem volt annyi időm, hogy átmenjek hozzá beszélgetni. Mert tényleg nem volt annyi időm. Mindig csináltam valamit, mindig kellett valahova menni,  sosem volt olyan napközben, hogy unatkoztam, és nem tudtam magammal mit csinálni. Ez van. Jártam Kiccsúhoz, hetente többször is, mert legalább most járjak, amikor itthon vagyok, és tudok.26-án, a születésnapján együtt voltunk, és úgy terveztük, hogy az enyémen is együtt leszünk, ami tegnap volt. Viszont emiatt az időjárás miatt nem tudtam elmenni,vagyis pontosabban ő hívott fel, hogy ilyen útviszonyok között inkább ne menjek, nehogy elakadjak valahol, vagy valami komolyabb baj legyen. Pedig szegény 21 sütit sütött nekem, ő, egyedül. Rossz volt, hogy nem tudtam menni, rosszul éreztem magam, és menni akartam, de tudtam, hogy neki van igaza. Így nem maradt más, csak a beletörődés, és az msn. Párkapcsolati problémákról most igazából nem tudok beszámolni, úgy érzem, jól megvagyunk Kiccsúval, viszont az ő egészségi állapota miatt aggódok. De ezt nem részletezem.Február 4-én volt a születésnapom, és pont ekkorra jött meg a nagy havazás, a szél, és a hideg. Attiláért be kellett menni a munkahelyére, és el is terveztem, hogy ilyen körülmények között a Galloperrel simán elvágtázok, de nem, csak azért nem állunk ki vele. Utólag megtudtam, azért nem akarta édesapa, hogy azzal menjek, merthogy elég egy autót összesózni. Nem akartam mondani, hogy -8 C alatt nem sóznak, mert nem olvasztja fel a havat. Így a Xantiával mentem, mivel a Renaultban meg ledermedt a gázolaj. Az út egyáltalán nem volt eltakarítva, a hó pedig úgy vezette a kocsit, mintha valami nagy homokban vezetnék. De mindegy is, hazahoztam Attilát, este meg zenekar, oda is Xantiával ,még nagyobb hóban, kellemes volt. Bár azért Iswánnal mindig jó közlekedni, élvezem a közös utakat :) Más egyebet nem nagyon tudok mondani, születésnapi kis köszöntőt írt Ágota, de úgy érzem, vele is egy Diához hasonló vágányra terelődött a dolog. Szomorú azért ez, mert én szeretném megtartani a kapcsolataimat, de lassan úgy érzem, elveszítem a barátaimat, részben önhibámon kívül. És ez nagyon rossz érzés. De nincs mit tenni, az élet megy, az ember sorsa alakul, reklamációnak helye nincs.
Legyen elég ennyi, ha lesz mivel, jövök legközelebb is :)