A mai napom egész jól indult,elvoltam itthon,ástam a kertben,meg elsepertem az utcát,letöltöttem a Knight Rider-t (az új mozifilm-változatot),szóval jól megvoltam magamnak.Miközben lent ástam,hallgattam a Children of Distance-Emlékezz Rám-ot,és gondolkoztam,hogy mit kellene tennem azzal,amit Ivett iránt érzek.Szokás szerint nem jutottam semmire :-( Bárcsak megmondhatnám neki,hogy szeretem,de attól félek,hogy akkor mindent elveszítenék,amit eddig keservesen felépítettem. Tehát nem tudom,mit tegyek,mi lenne a legjobb,mert most csak saját magam emésztem ezzel a dologgal,mert a töprengés nem jó semmire...
És akkor jött az este.Leültem,megírtam a cikket a suliújságba Zalán kocsijáról,közben elkezdtem beszélgetni Ivettel,de elment,mert mentek valahova,de mondta,hogy még írni fog.Írt is,olyan 2 órával később,még hozzá azt,hogy a discoban összejött Szabina barátjának egy osztálytársával...
(Ekkor teljesen ledöbbentem,bár mondjuk várható volt,hogy egy ilyen szép lány,mint Ő,nem marad sokáig egyedül.De akkoris.Az egész heti boldogságom abban a pillanatban mint egy üres sörösdoboz roppant össze...)
Most meg megint ott vagyok,hogy nem tudom,mit kellene tennem....vagyis tudom...Mostmár nem mondhatom el neki,hogy mennyire szeretem,mert teljesen értelmetlen lenne az egész...és úgysem tudna vele mit kezdeni,maximum direkt kerülne,hogy hátha elmúlik,peidg ezzel a legnagyobb fájdalmat okozná...
Tehát most ott vagyok,hogy sehol.Érzelmileg a padlón,(vagy még attól is lejjebb)az biztos.Na de majd meglátom,mi lesz,mostmár úgyis teljesen mindegy az egész...minden odaveszett...minden...